Tanfolyamaink

Kezdő

Kurzusunk teljesen kezdő szintről indul, tehát semmilyen előzetes tudást nem igényel. Az első alkalommal részletesen végigbeszéljük, hogy mire kell figyelni a különböző eszközök, varrógépek megvásárlásánál, elsajátítjuk a varrógépek biztonságos használatát, majd pár alapozó varrásgyakorlat után, nekilátunk elkészíteni ruhatárunk első darabjait (pl. sort, egyszerű blúz, szoknya, nadrág). Helyben, saját méretre szerkesztjük a szabásmintákat, kiszabjuk, összeférceljük, felpróbáljuk, majd egy bemutató varrás után mindenki otthon elkészíti az adott darabot.

Haladó

Ezen a tanfolyamon már betekintést nyerhetünk a modellezés fortélyaiba. Megtanuljuk, miként lehet az alapmintákból különböző fazonokat kialakítani, hogyan lehet a már készen kapható szabásmintákat (pl. Burda) saját méretünknek, alkatunknak megfelelően átalakítani. Emellett elkészítünk egy igazi, csinos galléros, kézelős blúzt, illetve a modellezési ismereteink birtokában egy ruhát és egy szoknyát.

Tanfolyam díja: 33.000,-Ft (30 óra, Áfával együtt)
 

Klub

Ezen a tanfolyamon találkozhatunk mindazzal, ami az előző háromból kimaradt. Igazi finom, részletmegoldásokról van szó. Varrunk különböző zsebeket, gallérokat, táskát, stb. Az óra második felében pedig egyéni, szabadfoglalkozás keretében bármi szóba jöhet...

Tanfolyam díja: 33.000,-Ft (30 óra, Áfával együtt)
 

Zakó varró

Az első két tanfolyam elvégzése után bátran vállalkozhatunk egy igazi bélelt kosztüm elkészítésére, amit helyben varrunk meg, saját méretre átalakított Burda szabásminta segítségével. Igazi sikerdarabra lehet számítani...!

Tanfolyam díja: 16.500,-Ft (15 óra, Áfával együtt)

 

Tartalom átvétel